Sok ember el van egymástól választva, de a szeretet életben tartja őket. Ez az örök kapocs mindig megmarad. Ezt nevezik akshaya tritiyának, soha el nem múló, elpusztíthatatlan. Az akshaya tritiya jelképezi az örök szeretetet, amit lehetetlen elpusztítani, sőt kisebbé tenni sem.
Draupadí a Mahábhárata hősnője, Satya inkarnációja [szanszkrit satya = igazság, hűség, igazmondás, őszinteség – szerk.], férje Judhisthira, a Dharma családból. Draupadí az erőnek és az isteni szeretetnek a jelképe, az ő istenszeretete is kiemelkedő, kivételes. Draupadí az egységet képvislei, a Dvápara juga [a jugák között a bronz kor – szerk.] egységét képviseli. Férje Judhisthira pedig a dharmikus erőket képviseli.
A történetben Draupadí felett egy olyan bíró ítélkezik, aki nem látja a különbséget a helyes és a helytelen között, így a Mahábhárata hősnőjét megalázzák, megsértik. Senki nem tud segíteni rajta, Judhisthira és a többi Pandavá is tehetetlen. Draupadí ráébred, hogy egyedül Krishna az, aki tud neki segíteni, ezért őt hívja. Istenszeretete olyan hatalmas, hogy amikor Krishnára gondol, a tárgyalás közepén meg is jelenik, hogy megvédje őt a démoni erőktől.
Draupadí nagyon bölcs asszony. Kevesen ismerik, pedig ő a Mahábhárata hősnője. Nem csak az erőt képviseli, hanem egyben az emancipált nő jelképe is. Egy olyan női aspektust jelenít meg, aki a végső igazságot testesíti meg, a végső erőt képviseli. Minden nő számára példaképként áll Draupadí. Ő tudja, ismeri az igazságot. Kérdőre vonta még a harcmezőn haldokló nagyapját is, aki halála előtt a családtagoknak prédikált a dharmáról, az igazságról. Draupadí is jelen volt, és nem tudta megállni, hogy ne vesse nagyapja szemére: „A dharmáról beszélsz, de hol volt a te dharmád, mikor engem megaláztak a tárgyaláson?” Draupadínak volt ereje ahhoz, hogy a dharmát is kihívja. Bhishma Pitamakus, a nagyapa pedig alázatosan beismerte: „Igen, lányom, én elkötelezett voltam a Kauravák irányában, a démoni erők mellett, és miután el voltam köteleződve, nem láttam az igazságot. Elbuktam a feladatomban, és most azzal a megbánással halok meg, hogy nem tudtalak megmenteni. Ha Krishna nem jött volna a segítségedre, akkor a démoni erők győztek volna.” Draupadí nagyapja tehát bevallja, Draupadí veszi rá, hogy beismerje a tettét. De nem pusztán ez a lényeg, hogy be kellett ismernie a hibáját, mert ő egy nagy ember volt ezzel együtt, nagy Krishna-hívő volt. Ez egy tanítás: amikor az életben kompromisszumot kötünk, akkor nem mondhatjuk ki az igazat. Ez egy örök tanítás. Amikor a tudósok egy nagy cégnek dolgoznak, és megtalálják az igazat, nem mondhatják el, mert el vannak kötelezve. Ha az ember elkötelezett és valami szívességet tesz, akkor nagyon nehéz az igazságot megtartani, az igazságról szólni. Ez egy örök probléma. Ez már a kezdetektől alap probléma volt. Ha az ember szívességet tesz, vagy szívességet kér, akkor, amikor az idő eljön nem tudod elmondnai az igazságot.
Draupadí nem vesz igénybe szívességet, és bár házasságban él, mégis független, emancipált, bölcs nő. Története nagyon hosszú, Svamiji egyszer majd többet mesél róla. A Mahábhárata hőse Krishna, Draupadí pedig a hősnője. A Mahábháratá hős és a hősnő szerepe kiváló két szerep.
Egy másik történet arról szól, mikor Draupadí a Pandavákkal száműzetésbe vonul, inkognitóban élnek az erdőben, nem fedik fel magukat. Fontos, hogy ne ismerje fel őket senki, mert ha kiderül, hogy a Pandavák hol rejtőznek, megint 14 év száműzetés vár rájuk. Meg kellett védeni magukat, úgy hívják ezt: Agyatvas (másként: Agnaatvaas), inkognitóban maradni, rejtőzködő száműzetés. Amikor Draupadí a Pandavákkal és a férjével, Judhisthirával az erdőben élt egyszer Durvasa, a bölcs arra járt és ételt követelt tőle. Durvasa bölcs a dühéről híres, ha nem kapja meg, amit szeretne, akkor átkot küld. De nagyon sokszor az átkait az emberiség jóléte érdekében mondja. Élelmet követelve legalább száz tanítványával együtt masírozott Draupadí kunyhója felé. Kijelentette, hogy elmennek fürödni a Gangába, és mikor visszajön, kéri az ételét. El is mentek tisztálkodni a szent folyóhoz, Draupadí pedig ott maradt, és nem volt mit adnia, nem volt otthon élelem. A Pandavák sem tudták, mit tegyenek. Ki tudná megmenteni ebből a bajból Draupadít? Megint eszébe jutott Krishna, őt hívta. Mantrát mondott: „Góvinda gyere, segíts nekem, mert nem tudom, mit tegyek.” – Krishna nagy távolságból is meghallotta a kérését, és azonnal ott termett. Ez a történet egy másik példája annak, hogy Krishna mindent félretesz, amikor Draupadí hívja, és nyomban hozzá siet. Ez egy másik történet arról, hogy Krishna teljesen Draupadí hatása alatt áll, mert az ő kimagasaló szeretetének nem tud ellenállni. Krishna tehát jött, és kiderült, hogy ő is éhes. Azt kérdezte Draupadítól: „Van valami ennivalód?” Draupadí nem hitt a fülének. Hihetetlen, hogy Krishna is enni szeretne, mikor éppen az étel hiánya miatt kiáltott hozzá segítségért! Bevallotta Krishnának, hogy nincs otthon semmi, de azt már nem tudta elmondani, hogy miért is hívta, mert Krishna ragaszkodott hozzá, hogy csak menjen, nézze meg, biztosan van valami a konyhában. A Legfelsőbb Lénnyel nem lehet ellenkezni, ezért Draupadí vonakodva bár, de kiment a konyhába, annak tudatában, hogy ott minden üres. Valóban így volt, csak egy szem rizst talált, amivel nem tudott mit kezdeni. Közben Krishna utána ment és így szólt: „Látod, van egy rizsszemed! Miért nem adod nekem?” Draupadí döbbenten rakta a rizsszemet Krishna tenyerébe, aki mindjárt a szájába tette, és azt mondta: „Ilyen finomat még soha életemben nem ettem!”
Ez egy izgalmas történet, nem a rizs a lényeg. A rizs szanszkrit nevén akshata, ami nem más, mint az akshaya, a soha el nem múló. Ismerjük a vadrizst, amit nem kell elültetnünk, bárhol megterem és magától növekszik, nincs szüksége a gondoskodásunkra. A rizs a mag-elv jelképe, a magok magja, a teremtés egyetlen magja, ezért hívják a rizst akshatának. Amikor pudzsát végzünk, az akshatát, a rizst használjuk, biztos láttuk már, amikor a padidzsi a riszt használja. Jelentése: elpusztíthatatlan, múlhatatlan, mindig jelen lévő.
Akshaya Tritiya ünnep is létezik, a védelmet nem lehet elpusztítani, a védelem mindig ott van.
Az ember növekedését, virágzását nem lehet elpuszítatni, minidig ott van, ahogy a kegyelem is. A szeretetet nem lehet elpusztítani, nem lehet lekicsinyíteni, mindig ott van. Ez az Akshaya Tritiya ünnep, amikor a soha véget nem érő energiát, a soha el nem vesző kegyelmet, szeretetet, áldást, és halhatatlanságot és jó egészséget, jó kapcsolatokat, és legvégső soron a szeretetet ünnepeljük. Legvégső soron a soha el nem múló és soha el nem halványuló szeretetet ünnepeljük, ami folyton megújul, mint a lótusz, ami minden reggel kibontja szirmait a napsugárra, és hálás a Napnak. Örökké tartó szeretet, örökké tartó kapcsolat van az isteni lélek-elv és az isteni elv között. Krishna jelképezi a legfelsőbbet, az istenit, Ardzsúna pedig a lélek-elv, aki ott áll a harcmezőn kétségbeesve. A harcmező a világ, ahol elveszettnek érzi magát. Az élet harcmezején minden nap megküzdünk nemcsak a világgal, hanem magunkkal, az érzelmeinkkel, a negativitásunkkal is. Ardzsúna tehetetlenül áll a harcmezőn, nem látja a fényt, szomorú, frusztrált, össze van zavarodva. Kétségbeesett lélekként keresi a Legfelsőbb Isten segítségét. Krishna emberi módon a barátjává, szövetségesévé, társává válik és megvígasztalja: „Ne aggódj, veled vagyok!” Biztosítja arról, hogy utat mutat, energiát ad számára. Amikor Ardzsúna összeomlik a harcmezőn, Krishna megpróbálja elmagyarázni neki az életet, a lelket, az önvalót, a szeretetet, az isteni tudatosságot – így születik meg a Mahábhárata harcmezején a Gíta 18 fejezete, mind a 700 versszak. Úgy magyaráz neki, mint egy gyermeknek, óriási türelemmel, szeretetteljes gondoskodással adja át a tudást Ardzsúnának. Megismerteti vele az élet számos aspektusát, aztán a szeretetről, a bhakti jógáról beszél, és így szól hozzá: „Add oda, amid csak van, én gondoskodom rólad, nem fogsz csalódni bennem. Ardzsúna, te nem tudod, hogy az én szeretetemet soha nem lehet elpusztítani, ez akshaya.” Krishna elmagyarázza neki a szeretet, a bhakti hatalmát, hogyan lehet átalakulni és hogyan kapunk általa megvilágosodást.