Kérdések és válaszok
Kérdés: Hogyan álljunk hozzá ezekhez a kérdésekhez?
Válasz: Nem kell ehhez hozzáállni, nem kell ezzel foglalkozni, ezzel bánni, hanem erről tudni kell, hogy fedezzük fel magunkat, az igazi énünket. És tudjuk azt, hogy a másik elem az ő gonosz szintjén van. Ők tovább fognak zavarogni, és bajt okozni, de mi tegyük meg azt, amit meg kell tennünk. A tőlünk telhető legjobbat tegyük meg, és tudjuk azt, hogy nem tudnak nekünk kárt okozni, bár úgy tűnhet, hogy ártanak nekünk.
Kérdés: Az élet egyre stresszesebbé válik?
Válasz: Igen, persze az élet az stresszes. Ez a természetes velejárója. Minél alacsonyabb rendű a tudatosság, annál stresszesebb az élet. Mivel az emberek a világban a legalacsonyabb tudat szintjén vannak, így nem tudják számunkra a magasabb tudatosságot nyújtani. S miután ők ebben az alacsonyabb tudatosságban, tudatszinten élnek, ezért lehúznak minket. Ha minket le lehet húzni, akkor ez fájdalmas lesz, akkor olyan szomorú lesz az egész, és annyira kétségbeejtő, mint amennyire ők maguk is azok. Tehát őrizni, vigyázni kell magunkra. Ezért van az, hogy a szellemi tudás az egyetlen fénysugár számunkra.
Kérdés: Hogyan tudjuk azokat szolgálni, akiket nagyon szeretünk, és nagyon szeretnénk gondoskodni róluk?
Válasz: Folytassuk tovább a dharmánkat, a munkánkat, tudván, hogy a világ olyan, amilyen. Nem tudunk mást tenni, mint magunkra koncentrálni. Tudjuk a szeretetet sugározni, remélve, hogy valami majd meg fog változni, csak beugrik nekik valami, és akkor pozitív változás fog elkezdődni a másik emberekben. De a dolgokat meg kell tapasztalni, hogy a spirituális utazás az egyedüli járandó út. Tehát rengeteg az, ami bennünket támogatni, segíteni tud az utunkon, amikor együtt tudunk valamit tenni, egymást támogatjuk. Az együttes meditáció is tud bennünket segíteni. A csoportos támogatás, amikor együtt tudunk jógázni, ászanázni, ez mind mind a közösségi támogatás, amikor együtt tudunk lenni. Nagyon sok a közösségi, minket segítő rendszer, módszer. Egymást tudjuk inspirálni, segíteni, de a lényeg az, hogy a mi utunk a többieken nem múlik, nem függ tőlük. Ez a mi egyedüli saját utunk. Itt kettőről van szó, a „lelkünk” és az „egyedüli”. A léleknek a saját maga, egyedül megteendő útja, az egyedül járandó lélekút. Gondolhatjuk, hogy amikor az utunkon járunk, akkor a többiek is jöjjenek velünk, de ez nem lehetséges, mert ez egy egyedüli út. Ebben az egyedüli lélekútban, lélekúton egyedül vagyunk, de az nem jelenti azt, hogy nem kapunk segítséget. Persze van szatgurunk, aki segít nekünk. Több millió embert kompenzál úgymond, több millió segítő rendszert helyettesít a szatguru. De azt, hogy az úton járok, a szellemi úton, az isteni úton járok, akkor mindenki jöjjön velem, a családom is jöjjön velem, a barátom is jöjjön velem, minden társam jöjjön velem, ilyen nincs.
Ez egy nagyon nagyon magas elvárás. Nekik is, másoknak is hasznukra válik, ha mi ezen az úton járunk. S ha jönnek velünk, akkor jönnek velünk, ha nem jönnek, attól mi még nem állunk meg. Mert az, hogy mi az úton járunk, az nem azt jelenti, hogy mi őket lehagyjuk, vagy elhagyjuk.
Nagyon sok magas lény, aki elmegy a Himalája barlangjaiba öt, tíz, húsz évre meditálni, kontemplálni, aztán visszajönnek, és segítik a hátrahagyott embereket, azokat, akik tudatlanok. Ez a folyamat. Nem hagyjuk őket el, hanem valójában a magunk énjét találjuk meg. Például, amikor a katona elmegy a harcmezőre teljesen felfegyverkezve, félelem nélkül. Tudják, hogy az összes eszközük megvan arra, hogy ne féljenek. Mint Durgā például, aki a sok kezével, és az összes fegyverével minden démonnal el tud bánni, ahogy a katonák is. Amikor elmegy a harcmezőre, akkor tudja, hogy minden fegyverrel tud bánni. Tehát hasonlóképpen, amikor az ember a szellemi úton van, akkor annyi minden forrása van, úgymond fegyvere, hogy bármilyen sötétséggel tud bánni, bármilyen tudatlansággal tud bánni. Nem kell aggódnunk, s nem kell arra gondolnunk, hogy egyedül vagyunk, mert nem vagyunk egyedül, a legfelsőbb erők velünk vannak.Persze mi azt várjuk, hogy mindenki más is velünk tartson, az egész világ. Ez egy nagyon jó kívánság, de nem mindig lehetséges, hogy mindenki velünk jöjjön. Ez nem jelenti azt, hogy mi ne menjünk az úton. Nekünk mennünk kell, természetesen mennünk kell, megértéssel, szeretettel kell menni az úton.Ugyanakkor ne gondoljuk azt, hogy ha ők nem jönnek velünk, akkor ők nem érnek semmit. Ők még valahogyan nem képesek erre az útra. Nekik korlátozottabbak a képességeik erre. Megvannak a korlátaik. Az embernek megvannak a korlátai, nagyonis sok, és az ember megmagyarázza, hogy az miért is jó. Hogy ezt meg azt teszem ezért meg azért. De nem kell ezeket megmagyarázni. Csak simán mondjuk, hogy én ezt meg ezt teszem, ezek a korlátaim. Miért kell megmagyarázni, miért kell védekezni? Miért nem csak egy őszinte kijelentést kell tenni, hogy ez és ez van. Tehát arról van szó, hogy járjuk az utunkat erővel, energiával, tudva, hogy a mi utunk, a mi sétánk az egy teljes út, és az összes körülöttünk lévő dologgal foglalkozzunk, de menjünk a magunk útján. Nagyon fontos, hogy ezen menjünk. Tudva azt, hogy ebben a világban együtt kell élnünk, és az együttélés nagyon fontos. Ez az egyedüli módja, csak így lehet. Mert ha a dzsungelben élünk, akkor figyelembe kell venni a másik állatot is, nekik is tisztelni kell minket, és nem megyünk túl a határainkon. Kulcsfontosságú az együttélés, hogy hogyan tudunk békében és szeretetben együtt élni. Ez egy másik tanulási folyamat, erről tanulni, kontemplálni. Ezt meg kell értenünk.