Ez a történet emlékezteti Svamijit egy Tulsidas által írt versre: az isteni szerepet kiosztották az összes kereső számára. Az üzenet az, hogy amikor az ember a szellemi útra lép, a szellemi növekedés és tanulás útjára, akkor senki nem állhat az útjába, ez az isteni szabály. Ez az életben a mi legfontosabb feladatunk. Olyan sokszor hallja Svamiji, hogy a pároknak nem egyezik az útjuk egymással, a férfi a nőre a nő a férfira mondja, hogy nem egyezik az útjuk, nem értenek egyet, a családnak, a barátoknak sem tetszik az út és ellenzik. Ez nagyon általános. Svamiji gyakran hallja tőlünk, hogy annyira akarnánk követni az utat, de a családunk, a barátaink, a közösség, amiben élünk, annak nem tetszik. Ez a mi félelmünk, ezt a kérdést nekünk kell megvizsgálni. Nagyon világosan megvan a szabály. Hogy mit tehetünk ebben a helyzetben?
Nagyon világosan megmagyarázta már Svamiji: meg kell magyarázni az embereknek, hogy milyen fontos ez az út nekünk és nem tudunk lemondani róla. Nekik el kell fogadniuk ezt. Ha ezen az úton járunk, az senkinek semmi kárt nem okoz. Sőt, ellenkezőleg, jót tesz számukra! Azáltal, hogy mi ezen az úton járunk nekik is jó karmájuk lesz. Amikor az ember eltökélten a magasabb cél fele megy, a szellemi úton jár, akkor az az ország, az a föld, ahova ő születik, az szellemi vibrációval lesz tele. Amikor egy ilyen spirituális ember az anyánál megszületik, akkor az anya is áldott lesz. Az a közösség is, amelyikbe megszületik, áldott lesz. Tehát nemcsak a saját életük megváltása történik, hanem áldott energiát adnak az országuk, a közösségük számára, tehát mindenki ádott lesz, azért, mert egy ember követi a spirituális utat. Ha egy ember követi a spirituális utat, az sok embert segít, sok mindent von magával. Sok embernek lesz ebből haszna. Ha szellemileg növekszünk, akkor mindenki másra ez jó hatással lesz.
Tudatlanságból adódik ez a fajta félelem és nagyon érdekes, hogy az egész világon az emberek félnek, amikor valakijük szellemi útra lép, félnek, hogy elveszítik azt a személyt. A kultúrákon át is nagyon érdekes ez a jelenség: abban a percben, hogy elkezded követni a szellemi utat, a többiek veszélyben érzik magukat, úgy érzik, hogy bajban vannak. Ez nagy kihívás számunkra, akik rálépünk a szellemi útra. Ez jelképezi számunkra a sötétséget, a démonikus erőket képviseli, ahogy próbálnak megakadályozni minket, eltéríteni az úttól. Mielőtt Buddha spirituális feladatát elvégezte volna sok olyan élményben volt része, ami próbálta megakadályozni őt. Próbálták rábeszélni, hogy menjen vissza a családjához, hogy nem éri meg mindaz, amit csinál. Ha elmegyünk egy buddhista templomba, ott minden rajzon láthatjuk Buddha megkísértését. Úgy tűnik, minden magas lénynek megvannak a megkísértései, csábításai, nehézségei. Ahogy Krisztusnak is megvan a megkísértése, őt is kísértették, hogyha abbahagyod, ha feladod, akkor ezt meg ezt kapsz érte. Buddhát is kísértették. Úgy tűnik, ez a mi kihívásunk is. Valahogy ezt képviselik, ezzel mi magunk is próbára vagyunk téve, hogy mennyire messze tudunk elmenni. Az út nagyon nehéz. Ami nagyon fontos, hogy követnünk kell és fel kell ismernünk az utat, hogy mi a fontos számunkra, hogy ne tudjunk belegabalyodni a mellékvágányokon, mellékösvényekbe. Az embereknek sokszor össze van zavarodva az elméje és az élet bizonyos szempontból nagyon rövid…
Kérdés: Hogyan lehet hozzáállni a családtagokhoz, akik alapvetően nagyon negatívak az ember spirituális útjával kapcsolatban? Hogyan tudunk egyszerre szeretni és pozitívnak lenni, amikor ilyen környezetben vagyunk?
Válasz: Ez nagyon általános kérdés, mindig így történik. Nemigen lehet ez ellen tenni és ebből kimaradni. A saját tudásunkat és tanulási folyamatunkat a gyakorlatba át kell ültetni. Ha gyakorlatba átvittük, akkor láthatják majd, hogy amit mi teszünk, az mindenki számára jó. Ez a mi feladatunk, hogy ezt láttassuk, hogy ez majd az ő számukra is jó lesz. Még akkor is, ha kigúnyolnak, megvádolnak, hibáztatnak minket. Sajnos, akik ezt teszik velünk, azok olyan szinten vannak és reméljük, egy nap majd rájönnek, hogy mi a helyes. De erre jobb, ha nem reagálunk. Ezek azok a helyzetek, amikor látjuk, hogy a világ sötétségben van és ebben a sötétségben kell nekünk továbbhaladnunk. Svamiji rengetegszer volt ilyen helyzetben és soha nem volt vele problémája, tulajdonképpen élvezi is hogy hogyan lehet a sötétségből világosságot kreálni. Ez egy tanulás, lecke.
A Lakshmi pujával előhívjuk az ő energiáját, a szabadságot, önmagunk ellátását, az önmagunkról való gondoskodás lehetőségét. Bár lehet tőle pénzt kérni, de az csupán egy szeletke mindabból, amit ő adhat. Ha erőt kérünk tőle ahhoz, hogy magunkat fenn tudjuk tartani, akkor mindent kérünk ezáltal. Ez az önellátás pénzt, érzelmet, vagy bármilyen fizikai képességet jelenthet, ami által magunkon tudunk segíteni, hogy ne legyünk másoktól függőek. A legjobb, amit Lakshmitól kérhetünk az az önellátás biztosítása, hogy ne legyünk soha rászorulva senkire. Mert az a pokol, ha valakire rá vagyunk szorulva és a mennyország, amikor magunkat el tudjuk látni.
Azok, akik érzelmileg, anyagilag, vagy bármi más módon függenek másoktól, az nem egy jó élethelyzet. Az emberiség egyik legnagyobb szenvedése, amikor az egyén egy másik egyéntől függ és az egyén függ a közösségtől, társadalomtól, kormánytól, vagy bárkitől. Nagyon fontos erőt kérni ahhoz, hogy tudjunk erővel haladni az utunkon. Persze a szatguru mindig ott van és fontos, hogy erőt adjon, az ő keze mindig rajtunk van, mert követjük a szellemi utat és mi nem keverjük össze a szatgurunkat egy átlagos emberrel. Az átlagember más, mint a szatguru, átlagos felfogása van, míg a szatguru lát minket és el tud minket vinni a legmagasabb tudatosság állapotába. Nem szabad a kettőt összekevernünk.