A Hatha jógáról

Azt mondják a Teremtő az ember képmására teremtette, egészségesnek, boldognak, ragyogónak és bölcsnek, olyannak, aki helyesen él, és állandóan azon munkálkodik, hogy felemelje magát.
Az emberi lét természetes velejárói a testi és szellemi egészség, az életerő.Ez minden ember joga születésétől fogva. Nem kétséges, hogy messzire került ettől. Ma a betegséget, a szenvedést (legyen az fizikai, mentális vagy pszichés eredetű) az élet elkerülhetetlen és természetes velejárójaként fogadjuk el. A negatív beállítódás, szokások, gondolatok megrövidítik az emberi életet.
Több ezer évvel ezelőtt magasan fejlett humanisták és bölcsek megalkották a jóga rendszerét, egy tudományos módszert, amely által az egyén fizikailag, mentálisan és pszichésen teljesebb, tökéletesebb emberré fejlődhet.

A jóga kifejezés a szanszkrit „yuk” szóból ered, jelentése „egység”, amely magában foglalja a harmóniát és az egyensúlyt a teremtés minden aspektusában. A jóga másik jelentése: járomba fogni, igába hajtani. Az örökké hullámzó elme impulzusai és hajlamai kerülnek a magasabb Én megkülönböztető jármába.

Sokféle jóga van, mind más pontból indul ki, mégis mindegyik az egész lény harmóniája és egysége felé vezet. A fizikai testet gyakran tartják a legkézenfekvőbb kezdőpontnak. A Hatha jóga a test jógája. A „ha” és a „tha” szótagok jelentése „nap” és „hold”, illetve szimbolizálják az ellentétes pólusú energiák áramlását. Ezen energiák egyensúlya tökéletes egészséget eredményez, míg az egyensúly megbomlása betegséghez vezet. A Hatha jóga tehát a fizikai karbantartás tökéletes rendszere. Pusztán a testgyakorlatok végzése azonban nem egyenlő a Hatha jógával, ezt csupán gimnasztikának nevezhetjük. A Hatha jóga nem más, mint céltudatosan összeállított gyakorlatok, és az életenergia áramoltatása a test minden részébe, az izmokba, ízületekbe, mirigyekbe, idegekbe annak érdekében, hogy a test tudatos és engedelmes eszközzé váljon. A légzés szabályozásával végzett gyakorlatok (ászanák) vitalizálják a testet, eltávolítják a mérgeket, és erősítik az egész idegrendszert. A gyakorló energikusnak érezi magát, közben teste, izmai mégis lazák. Feszültségektől mentesen sokkal könnyebben birkózik meg a modern élet növekvő követelményeivel. Mindamellett a Hatha jóga több ennél, több, mint jó fizikai kondícióban lenni. Serkenti az endokrin tevékenységet (az endokrin kiválasztás az „érzelemelőállítás” fő komponense), így a Hatha jóga hathatós segítség az érzelmek szabályozása, stabilizálása terén. Tudatosan gyakorolva felemeli elméd és érzelmeid, növeli tudatosságodat, és harmóniába hoz a természet egészével.

Thoreau a költő ezt így fejezte ki:
„Örömest nyújtóznék az országút mentén
Felengedni, csörgedezni az olvadó hóval,
Elvegyülvén test és lélek az áradóval
Én is folynék a természet pórusain át.”

Érdekességként a Hatha szót úgy is fordíthatjuk, hogy erő. A hatalmas erő, melyet befogadsz, hogy segítsen legyőzni a benned és a körülötted lévő megannyi negatív megnyilvánulást. A Hatha jóga nem önző magamutogatás, nem fanatikus önsanyargatás, kínzás és nem tetszetős gimnasztika. Ez egy tudományos eszköz – kellemes és élvezetes –, amely segíthet, hogy megvalósítsd az egyensúlyt testileg, valamint a mentális és érzelmi funkciók terén egyaránt.