Most a Gangáról fogunk meditálni. Képzeljük el, hogy a Ganga partján ülünk és figyeljük, ahogy a víz folyik. A víz a Kajlászáról jön, Siva lakhelyéről. A Ganga nagyon sokáig Siva feje tetején időzött, ő engedte el a folyót az emberiség miatt. Tehát képzeljük el a Gangát, az amritát, és érezzük az energiát. Lássuk, amint az állatok a Gangából isznak, képzeljük el a szarvasokat, oroszlánt, különböző állatokat a Ganga mentén, ahogy vizet isznak a folyóból. Minden állat békében, harmóniában él együtt egymással, békében, és jó atmoszférájuk van.
Hara Hara Gange, Jay Gange
Úgy tartják, hogy lehetünk akár több ezer kilométerre is a Gangától, de ha rá gondolunk, és hívjuk az energiáját, akkor azt megkapjuk. Nagyon sok történet, esemény kapcsolódik a Ganga partjához: sok nagy spirituális lény töltötte ott az idejét, több ezer éves vibráció van ott. Amióta áramlik a Ganga és nagy lények ültek a partján.
Öten-hatan egy nap Svamijival sétálni indultak a Ganga partján és egy kutya jött elő a semmiből, és követte őket, velük együtt sétált. Megvédte őt a többi állattól. Bementek egy nagyon szép barlangba, ott ültek és meditáltak, onnan látható volt a Ganga is, ahogy folyik. A kutya ott ült Svamiji mellett, szintén meditált. Amikor befejezték a meditációt visszaindultak, és a kutya egész az autóig kísérte őket. Nem volt náluk semmi étel, nem tudtak adni neki. Másnap úgy döntöttek, hogy visznek valami ételt, és visszamentek oda. Egy ashram is volt ott, bementek, hogy megkeressék a kutyát. Az ashram vezetője, Rám baba zöld teával kínálta őket, leültek és beszélgettek vele. Megkérdezték tőle, hogy hol van a kutyája. Azt válaszolta, hogy neki nincs kutyája és nem is látott ott a környéken, hiszen túl sok az oroszlán, a kutya nem élné túl. Valóban, a kutya aznap sehol nem volt. Rájöttek, hogy magas lény, sziddha lehetett, nem egy valóságos kutya, aki velük akart lenni. Sokszor mentek azután is arra sétálni, de többet nem látták.
Monszun után nagyon kiterjedt a Ganga, aztán majd vissza fog menni a medrébe. A Ganga sagari az, ahol a Ganga az óceánba ömlik. Nagy hagyomány, hogy az embernek meglátogatják ott a tírthákat, és kapcsolódnak az ott lévő energiához. Sok magas lény él ott, mégha fizikailag nem is látják őket, de lélekben ott vannak. Valaki látja is őket fizikailag, az egyén tudásszintjétől függ. Shakti, az energiaközpont ott van.
A tengerparton áll Aurobindo ashrama is. Aurobindo az angolok elől Pondicherry-be menekült, ami azidőtájt a franciáké volt. Kalkuttában az angolok bebörtönözték őt, azért mert az ő üzenete nagyon erőteljes volt. A britek rájöttek, hogy akkora hatással van az emberekre, ami ott számukra veszélyes lehet, ezért politikai okok miatt börtönbe zárták. A magánzárkájában senki nem láthatta Aurobindot. De ott, abban a cellába Krishna megjelent neki és azt mondta: „Segítek kijutni a börtönből. Menj el Pondicherry-be, és taníthatsz majd.” Ezt is tette. Isteni segítséggel ki tudott kerülni a börtönből, az őrök mind elaludtak éjfélkor, olyan mélyen, hogy ő el tudott menekülni. Krishna elaltatta az embereket, Aurobindo pedig Pondicherry-be ment egy francia hölggyel, akit később úgy neveztek, hogy Anya. Ő lett Pondicherry vezetőjének, Aurobindonak a felesége, tanítványa és támogatója. Ők már korábban, fiatalabb korukban már többször találkoztak. Az összes szabadságharcost tanították, jelentős erőt képviseltek a britek Indiából való kivonulásában. Aurobindo Angliában tanult, aztán visszament Indiába és az embereket tanította, hogyan legyenek erősek, hatalmasak a britekkel szemben. Nem volt hadserege, de megvolt az a félelemmentes tudása, hogy nem kell félni. Aurobindo amíg el nem hagyta a testét ott élt Pondicherryben. A családja azt szerette volna, ha politikussá válik, de ő úgy döntött, hogy spirituális tanító lesz.
Kérdés: Hogyan lehet kezelni a visszatérő problémákat:
Válasz: Ha van egy probléma, ami fel-feljön, és az ember nem tud vele megbirkózni, akkor a legegyszerűbb, ha az ember a kérdést magasabb szintre elküldi azzal, hogyan lehetne a legkönnyebben elengedni a témát, mert már nagyon sok. Át lehet tenni a kérdéskört egy magasabb szintre és ott a segítség is megjön. Kifejezni a szándékot, ami a legjobb számomra azt szeretném. Ilyenkor az ember kapcsolódik és megjön a segítség.
Kérdés: Hogyan fogadjuk el magunkat?
Válasz: Ha az ember fejlődik, akkor egyre inkább elkezdi magát szeretni. A kérdés, hogyan tudjuk magunkat jobban szeretni és elfogadni. A fejlődéssel ez is jönni fog. Ha az ember például tükörbe néz és békésnek, kiegyensúlyozottnak látja magát, akkor majd szereti is magát. De akkor, amikor dühös és gyűlölködő, akkor nem tetszik az arcunk magunknak se. Ez mindjárt változik, ha a pozitív energiát követjük, hiszen az átalakítja a személyiségünket és akkor szeretjük magunkat, mert kiegyensúlyozottak és békések vagyunk. Dogozni kell magunkon, és itt is lehet kérni a segítséget, hogy a negativitásból segítsenek ki minket.
Kérdés: Emelkedik-e a Föld energiaszintje?
Válasz: A Föld az mindig fejlődik, minden átalakulóban van. Néha azért, hogy az egyensúly megmaradjon, vagy kialakuljon, a Föld drasztikus dolgokat művel. A covid is ilyen volt, de van, aki nem tudja, hogy ez egy figyelmeztetés volt az emberiségnek a természeti erők által. Egy olyan katasztrófa, ami az egész világot ez elérte. Nagyon erős figyelmeztetés az emberiségnek, hogy jöjjenek össze és valami történjen. A Föld egyfolytában fejlődik, az emberek is fejlődnek, de figyelni kell az egyénnek is, hogy fejlődjön. Automatikusan mindez nem működik, csupán az ok meg az okozat működik automatikusan. Amikor dagály van, akkor kell a csónakba ülni. Mindenkinek egyéni felelőssége, hogy megragadja a lehetőséget, hasznosítsa, és akkor ezzel fejlődik is, és a segítség jön.
A 2022-es őszi tábor előadásai sorban: