Mandalák / Mandalas

10.jpg


Kommunikációs utak

Meg kell mindenkinek találnia a maga útját a másik emberhez, hogy hogyan tud vele kommunikálni. Úgy tűnik, mindannyian nagyon komplikáltak vagyunk. Nem érti meg mindenképpen egymást két olyan ember, akik 50 éve élnek együtt, egy nyelvet beszélnek, együtt esznek, isznak, egy csomó dolgot együtt csinálnak, és mégsem értik meg egymást. Sőt, nagyon távol vannak egymástól. Ezért nagyon fontos a valódi kommunikáció.
Persze most nem a beszélt nyelvekről beszélünk. Van egy baba Indiában, akit úgy neveznek, Mauni Baba, a Hallgatag baba. Néha elutazik az Egyesült Államokba, de mindenkivel kommunikál valahogy. Nagyon sokszor megfigyelhetjük, hogy minél kevesebbet beszélünk, annál erőteljesebbekké válunk. A belső, a finom síkon végbemenő kommunikáció nagyon hatalmas és erőteljes. A bölcs a jelzésből ért, az ostobának viszont elő kell adni, előadást kell tartani arról, amiről szó van. A szimpla ember belelép valamibe az úton, letörli a lábát és megy tovább. A túl intelligens belelép valamibe, leveszi a lábáról, megszagolja, tehát háromszoros hibát követ el. Akkor jön rá, hogy mit szagolt. Az egyszerű ember nem csinált valami nagy ügyet a dologból. Nem bánta, hogy belelépett valamibe, csak tovább sétált, nem foglalkozott a lábával, hogy mi van, hová lépett. A túl nagy intelligencia nem kifizetődő. Néha jó, ha nagyon egyszerűek vagyunk, máskor pedig az a jó, ha intelligensek vagyunk. A legtöbb mély gondolat a csöndben jön létre.
Olyan sok egyetem létezik a világon, sok különböző fakultás. Sok tudós és professzor van, akik nagy előadásokat tartanak. A legnagyobb egyetemeknek van filozófia tanára is. És mégis, mennyi tudásuk, mennyi tapasztalatuk van? Ugyanakkor a világban sok ember van, akik nem professzorok és nem tanulták a nagy filozófiai rendszereket, és mégis bölcsek. Tapasztalnak és megértenek. A megértés, és az, hogy a dolgok megvilágosodnak előttünk, az nem mindig a tanulmányoktól függ. Különben a világon az összes filozófia professzorai lennének a legbölcsebbek.
Ha a misztikusok történetét nézzük, a nagy megvilágosodott lényekét, akkor azt látjuk, hogy nagyon sok közülük egészen távol volt a civilizációtól. Úgy Európában, mint Indiában. Különösképpen a XVI-XVII. században lendült fel Indiában a Bhakti-mozgalom. Bhakti-kornak nevezték Indiában a XII. századtól a XVII-XVIII. századig tartó időszakot, amikor a bhakti nagyon erőteljes volt, és úgy tartják, India ekkor a Bhakti-korban volt. A XIII. században India a mogulok uralma alatt volt. Egyfelől nagyon sok szenvedés és fájdalom uralta őket, másrészről pedig nagyon sok magas lény akkoriban született le. Nagyon erős volt a kontraszt. Egyik ilyen leszületés Kabir, a nagy misztikus, filozófus és költő. Másik Mira Bhay Radzsasztánban, aki szintén nagy misztikus és irodalmár. Nanak Dév, aki szintén ekkor élt valamikor, úgy tartják, mint a Szikh vallás megalapítóját. Kalidász szintén ekkor élt. Mindegyiküknek volt egy belső irányítójuk, egy belső hangjuk. A tudást a csöndben kapták meg.
Krisztusnak sem volt valamilyen világi, vagy formális iskolázottsága. Az iskolázottság csak annyit jelent, hogy egy csomó információt összegyűjtünk. Ami a megvilágosodást illeti, úgy tűnik, hogy az egy más, különböző út.
Mi egy csomó dolgot olvasunk, előadásokat hallgatunk, de mennyit értünk ezekből? Amit pedig megértünk, annak hány százalékát, mennyi részét tapasztaljuk is? Amit tapasztalunk, amit életünkben élővé tudunk tenni, az a legfontosabb. Szoktam mondani az embereknek Londonban: „Eljöttök hozzám, meghallgatjátok, amit mondok, azután kimentek ebből a teremből és mindenki mindent leráz magáról. Leráztok mindent magatokról, nem visztek magatokkal semmit, mindent itt hagytok.”
Nagyon sokszor elgondolkodom, hogy vajon az emberekben mi lesz a tudással. Ha nem alkalmazzák az életben, akkor minek hallgatják? Éppen ezért nagyon fontos a belső kommunikáció kifejlesztése.
Van egy mondás, amit szoktam idézni: „Ha az ember saját magával harcol, az a legnehezebb dolog, de aki győz, azé a világ.” Mikor csöndben ülünk, sok gondolattal harcolunk, küzdünk. Nagyon sok gondolatunk van, amellyel küszködhetünk, de néha ezt mondjuk: most nem akarok ezzel foglalkozni, nem érdekel. De ki kell fejlesztenünk azt a meditációs technikát, melynek segítségével az összes gondolatunkat sorba tudjuk rendezni. Mint a farmer az úgynevezett harmadik világban: aratás után szétválasztják a búzát a pelyvától, portól és minden más fölösleges egyébtől. (Persze, a fejlett országokban modern gépek végzik ezt a munkát.) Ez egy hosszú folyamat, megvannak a pontos lépései, hogy hogyan lehet a finomításig eljutni. Ez a példa jut eszembe, amikor azon gondolkozunk, hogyan lehet magunkban tisztaságot létrehozni. Megoldani azt, hogy a nem odaillő gondolatoktól kicsit kitisztítsuk az elménket. Mert olyan sok gondolatunk és érzelmünk van össze-vissza keverve. A használható gondolatokkal foglalkozni kell, a használhatatlan elképzeléseket pedig ki kell engedni az elménkből. Így kell magunkba rendet teremteni. Ha ezt a rendrakást meg tudjuk csinálni, és fenn tudjuk tartani, akkor békében leszünk magunkkal.
Mindegyikőnknek át kell menni egy tanulási folyamaton. A kérdés csak az, milyen gyorsan tudunk tanulni. Vannak emberek, akik nagyon gyorsan, mások lassan tanulnak. Az ember növekedése éppen ezért attól függ, hogy mennyire tudunk befogadni, felfogni, érzékelni. Néha a kis apróságok is rabbá tesznek minket. A nagy dolgot, ami igazán fontos lenne a számunkra, azt nem is vesszük észre, azt félretoljuk. Minden gyakorlatilag az elmének a hozzáállásától függ. Milyen hozzáállást tudunk létrehozni. Milyen a hozzáállásunk, gyakorlatilag majdnem mindenhez. Emlékeztet et egy olyan országra, amelynek másik rendszere van, de be akar kerülni, lépni, egy megint más rendszerben működő ország sorba. Nagyon, nagyon nehéz lesz az emberek hozzáállását megváltoztatni. Úgy tűnik, hogy az embereknek egy csomó területen teljesen mások az elképzeléseik, és más a hozzáállásuk, mint amit szeretnének majd elérni, lehet ez üzleti, vagy akármilyen területen.
Néha túlságosan is reagálunk történésekre. Tehát, nem gondolkodunk, nem kontemplálunk a témán, hanem egyből túl erősen reagálunk. Persze sokszor elveszítjük a realitást, és hát valóságban, az életünkben rengeteg káoszt hozunk létre. A szellemi tanulás saját énünk megértésének a folyamata is. Ha megértjük, akkor rájövünk, hogy sokszor ilyen ösztönkésztetéseket hozunk fel magunkból. Intuíciót fogunk kifejleszteni. A mi emberi rendszerünkben az ösztön és az intuíció szellemi termék. Az állatoknak is van ösztönük. Nekünk is. Mi úgy általában sokkal kevésbé használjuk az ösztönünket. Az ösztöneinkkel szemben igen érzéketlenné váltunk és nem tapasztalunk a segítségükkel már. Ezt a fajta tudást nem tudjuk erőltetni, hogy ez hozzánk eljöjjön. Azt nem tehetjük: célom az, hogy három hónap alatt megvilágosodjam.

Elhangzott: Bodajk, 1991. augusztus 9.

 

Ashramok / Ashrams

Bejelentkezés / Log in