Mandalák / Mandalas

3.jpg


A szépet látni 2.

Buddha ment a tanítványával, Anandaval. Beléptek egy királyságba, amit egy királynő uralt. Amikor ez a királynő még csak hercegnő volt, akkor Buddhához szeretett volna hozzámenni, de Buddhát nem érdekelte a házasság. Buddha megnősült, akkoriban több feleség volt megengedve. Asódharával házasodott, ez egy megrendezett házasság volt, Rahul volt a fia és Rahul születésekor Buddha elment. Tehát hozzá akart menni, amikor Buddha még herceg volt. És miután Buddhát nem érdekelte a házasság, az ajánlatot visszautasította. Később a hercegnő apja meghalt, akkor ő lett a királynő. Amikor megtudta, hogy Buddha az ő királyságán megy át, annyira dühös volt Buddhára, hogy őt visszautasította annakidején. Nagyon veszélyes a nők szidalma… Megparancsolta, hogy Buddhát meg kell kövezni, mindenkinek meg kell fognia egy követ és rá kell dobnia Buddhára. Tehát Buddha arra ment a tanítványával, Ánandával. Amikor jó idők járnak, akkor a tanítványok ott vannak, de amikor rossz idők jönnek, akkor a tanítványok lelépnek. Mint Jézus esetében is, amikor segítségre volt szüksége, akkor vagy aludtak, vagy elbújtak… és amikor megkérdezték, hogy ismeritek ezt az embert? Akkor azt mondták: Ó, semmi közöm hozzá. Ilyenek a tanítványok, amikor a gurunak a legnagyobb szüksége lenne rájuk, akkor eltűnnek. Amikor minden jó, akkor mindannyian előjönnek. A probléma a tanítványokkal van, akik eltűnnek, amikor szükség van rájuk. Ennek pont az ellenkezője kellene történjen. Jézus idejében azt kellett volna mondaniuk, hogy először engem akasszatok fel, mielőtt a mesteremhez érsz, előbb engem. De ez soha nem történik meg.
Egy nagy mestert Iránban halálra köveztek. Minden ember egy követ dobott rá, de ott volt egy tanítványa is, aki a kő helyett egy virágot dobott rá. Ekkor a mester elkezdett sírni. Megkérdezték tőle, hogy miért sír erre, amikor a kövek miatt nem sírt. Azt válaszolta, hogy a tanítványom virága jobban fáj, mint a tudatlanok kövei. Tehát, amikor tudatosan, valaki tudja, hogy mi az igazság, és mégsem követi.
Svamiji mindig azt mondja a tanítványoknak, hogyha valami problémád van valakivel, akkor vele beszélj, ne másvalakivel. Ha problémád van a guruval, akkor a guruval beszélj. Miért mással kell beszélni? Ha a férjjel, feleséggel van bajod, akkor vele kell beszélni, miért mással beszélnél? Évek óta ezt tanítja Svamiji, de mindig az történik, hogy az emberek rossz emberrel beszélnek. Soha nem azzal beszélünk, akivel direkt a dolgunk van. És ezáltal a probléma nem megoldódik, hanem nagyobb lesz. Olyannal beszélünk, akinek semmi köze sincs a problémánkhoz, sőt, még jobban fogja a tüzet szítani. Sokkal több gondot fog okozni, kárunk származik csak belőle.
Buddhához visszatérve, arra mentek a királynő fele. Az emberek kődobálással inzultálták őket. Buddha Buddha volt, őt nem zavarta, de Ananada tanítvány volt, gyenge volt.
- Miért kell ezen nekünk mind keresztülmennünk? – kérdezte. Annyira nagy ország India, miért kell éppen erre mennünk. Nem értelek, tudod, hogy ellenséges nő, miért éppen erre kellett jönnünk?
- Azért, hogy megnézzem, te hogyan érzed magad. Hogy meglássam, az elméd hogyan működik. Nézd, az elefánt megy, a kutyák pedig ugatnak. Az elefánt ismeri a maga erejét, és nem zavartatja magát a kutyák miatt. Ismeri az erejét, tudja, hogy a kutya nem érhet hozzá. Nem foglalkozik a kutyákkal. És csak megy, megy, anélkül, hogy megzavarnák őt a kutyák. Ez az egyik, a másik pedig, mi lesz, hogyha a többi királyságban is hasonló dolog fog történni? Megyünk a harmadikba? El akarsz futni mindig? Az egész életeden keresztül ez fog követni, nem tudsz elmenekülni. Szembe kell nézni ezzel a kérdéssel, nem elmenekülni.
Ha Svamijinak lehetősége van a világgal szembenézni – elkerüli, amennyire csak tudja, de van, ahol nem lehet, repülőtéren és hasonló helyeken – akkor látja az emberek szemét. Tudja, hogy a szemek bámulják, van, amelyik csodálattal, van, amelyik ellenségesen, van, amelyik zavartan vagy bámulattal, mindenféle vegyes érzésekkel, nagyon sok érzelmet szokott Svamiji előhívni az emberekről. És Svamiji csak megy, az érzelmek seregét maga mögött hagyja. Az embernek így kell a világban mennie, méltósággal, örömmel, boldogan, hogy ne érintsen meg bennünket semmiféle konfliktus, ellentmondás, negativitás. Hogy meg tudjuk tartani az egyensúlyunkat minden helyzetben. Ami az emberben zavart okozhatna. Ez az emberben a spirituális erő. Az erő, ami e világon túl van. És csak spirituális energiával jön a félelemnélküliség. Svamiji az összes kommunista rezsimet túlélte, és még mindig itt van, a világot tanítja boldogságra, békére, örömre. Ez a belső erő. A saját energiánk, a saját tudásunk, ezt meg kell találnunk, fel kell fedeznünk, magunkba kell ásni, mint ahogy ássuk a földet is.
Mikor Svamiji a szaddhuk egy csoportjával a Himalájában sétált, akkor leástak egy gyökérért, aminek az energiája több napig is elég a test számára. Budhinak nevezik ezt a gyökeret. A Himalájában és a völgyében nagyon sok csodálatos Ayurvédikus növény van, ami segíti a testet.
Az egész világon vannak a szép és a ronda dolgok. Így van ez Indiában is. A gyönyörű és a ronda dolgok egymás mellett vannak. Ha az elménk leragad a ronda dolgoknál, akkor hogyan vesszük észre a szépet? Csak egy elménk van, és ha azt leköti a csúnya, akkor nem tudja élvezni a szépet. Kétféle ember van, aki Indiába megy és csak a csúnyát látja és azt meséli, és visszajön és mindenféle rémséget mesél Indiáról, a másik, aki , a szépet látja és azt meséli el. Kétféle ember van, az egyik a negativitást hozza, a másik a pozitivitást. De ha az elménk a negativitásnál leragad, akkor nem látjuk a szépet, nem tudjuk élvezni, mert csak egy elménk van. És ez gyakran történik, az ember elméjét nagyon könnyen leragad a negatívnál, és ha leköti a negativitás akkor nincs már ereje, hogy a szépet lássa.
Svamiji legutóbb Vrindávanban volt, nézték a pálmákat, sétálgattak, a Tulsi növényeket nézték. Mentek az erdőbe, elképzelték, hogy Krisna ott kóborolt. De lehet látni akár a végtag nélküli koldusokat, a koszt, ezt is megtehetjük.
Ha a világ tulajdonságait ismerjük, a világnak van negatív és pozitív része is, semmi értelme a negatívra koncentrálni, mert úgysem tudunk vele semmit sem csinálni. Ha nem tudunk semmit sem tenni, akkor vajon miért kötünk ki a negatív dolgoknál? Akkor inkább koncentráljunk a pozitív dolgokra.
Svamiji most márciusban volt Vrindávanban másokkal, a Jamuna partján és az erdőben sétálgattak. Pálmákat, a tulasi növényeket nézegették, egyszer valamikor Krisna ott játszotta a liláját és még ma is néha visszajön, és lehet látni. Az ember mehet Rishikesbe, megnézni a Gangeszt. Menjünk oda és képzeljük el, hogy mennyi magaslény állt ott és fürdött meg a vízben. Elmegyünk Rishikesbe és nem fürdünk meg ebbe? Nem látjuk a szépségét, nem látjuk a dicsőségét a fényét és üres kézzel jövünk haza? Elmegyünk Bodhgajába és nem képzeljük el, hogy ott Buddha megvilágosodott és egy gyönyörű hölgy vitte neki a khirt, nem tudjuk elképzelni? Akkor miért megyünk oda? Ha nem tudunk valamit megragadni, nem tudjuk felfogni, akkor minek megyünk oda? Annyi mindent lehet ott megragadni, magunkba szívni és mégis, amikor odamegyünk, csak negatív dolgokat látunk.
Amikor Svamiji idejön, akkor gyönyörködik a tóban, a nádasban, és ahogy gyönyörködik, hirtelen eszébe jut a magyarországi ’56-os kegyetlenség. Ez ehhez hasonló. Lehet meditálni, a szépséget nézni, ahelyett, hogy a Magyarországon történt szörnyűségekre gondolunk. Egy elménk van, fókuszáljunk a pozitív dolgokra, ne a negativitásra.
Ha Indiába ilyen impressziókkal térünk haza, akkor nagyon szegényes az elménk. Gondoljunk Buddhára, Krisnára, Sívára, Benáreszre, Síva városára. Elmegyünk Rishikesbe, a bölcsek, megvilágosodottak helye és üres kézzel térünk haza. Ez nagyon nagy szerencsétlenségünk… Meg kell változtatnunk a felfogásunkat, meg kell változtatnunk az elménket. Semmi gond nincs a világgal, mi nem működünk megfelelően, az elménk a rossz. Mi megyünk és látjuk mindenhol a negativitást, de ha az elménk tiszta és világos, akkor csak pozitív dolgokat látunk.

Ha a madaraknak magokat adunk, összekeverünk mondjuk ötven féle magot és odaadjuk a galambnak, akkor kieszi belőle a búzát. A képesség, hogy a búzát vegyük ki, és a többit hagyjuk ott, ezt nevezik szellemi elmének. Amikor azt vesszük ki, ami számunkra hasznos. Ezt az elmét ki kell fejlesztenünk, ezt az elmét kell ápolnunk, hogy lássuk a szépet, a gyönyörűséget. Munkálkodnunk kell magunkon. Semmi baj nincs a világgal, velünk van a baj. Magunkon kell dolgoznunk, magunkat kell alakítanunk. Nekünk kell a negativitást kiszedni magunkból, amit évek óta összegyűjtöttünk.
Svamiji, amikor a világban utazik, akkor szép dolgokat lát. Bár meglátja a csúnyát is, megláthatja, mert a sötét és a világos egymás mellett létezik, de mi tőlünk függ, hogy melyiket vesszük ki. A világosat vagy a sötétséget.
Gyakoroljuk, hogyan kell kifejeznünk a jót és ne vigyünk szemetet magunkkal az elménkben. Edzzük az elménket a jó hozzáállásra.

Elhangzott: 2009. május 16., Balatonboglár

Kapcsolódó cikkek:
A szépet látni 1.
A szépet látni 2.

 

Ashramok / Ashrams

Bejelentkezés / Log in