A Bhágavad-gíta 12. és a 15. fejezet azt mondja: „Aki semmi iránt nem vágyódik, aki kívül és belül tiszta, az egy ideális odaadó. Aki egyensúlyban tudja tartani a helyest és a helytelent, az egy igazi odaadó hívő.” A kettősségben hiszünk, a kettősségről sokat beszéltünk, ebben élünk, magával is ragad minket. Általában, amikor kettősségben vagyunk, akkor hullámzunk, és ha krízisbe kerülünk, akkor nagyon sok fájdalmat érzünk, szenvedünk. Amikor öröm ér minket, akkor magasra magával ragad minket az öröm, annyira, hogy semmi másra nem emlékezünk, és azt mondjuk, hogy „Ez az én tettem, az én eredményem”. Aki megérti a kettősséget, és akit ez nem ragad magával, az az igazi jógi.
Az ászanák végzése még nem tesz jógivá. Az igazi értelemben vett jógit nem fogja megzavarni, akárha megcsípi egy skorpió, vagy, ha vérzik, nagyon hideg-meleg van, mert mindezen túl tud jutni. Az igazi jógi megérti, hogy a fájdalom az elme teremtménye és az elme a Máyának van kitéve. Aki az átmanra koncentrál, az nem érez fájdalmat. Az ember viszont az elméhez ragaszkodik, mindahhoz, amin az elme megy keresztül. Ha az elme fájdalmon megy keresztül, akkor mi is fájdalmat érzünk. Ha az elme boldogságot érez, akkor mi is boldogságot érzünk. Mi is hullámzunk, kicsit emelkedünk, kicsit süllyedünk.
A kérdés az volt, hogy az átman tud-e ellenállni, szemben állni az átmannal. Az elme az, amelyik ezt csinálja. Tudva, hogy az elme ilyen, az elmén keresztül ismerjük ezt. Azt mondják, hogy a vivéka a feleség és az elme a férj. A vivéka ott van, de hogyan jön elő? Csak akkor jön, ha az ember spirituális gyakorlatokat végez, kontemplációt, meditációt, szatszangot, és magas lényekkel való kapcsolódást, társaságot. A vivékát bizonyos cselekedeteken keresztül ki lehet fejleszteni, és a viveka el tud bennünket vinni, ez egy jó eszköz, hogy megértsük az elménket, annak megnyilvánulásait, hogy mi történik, hogy mi zajlik. De a kételkedés nem kapcsolódik az énünkhöz, az atmánkhoz. A kételkedés a testhez van kötve. Meg kell érteni, külön kell venni. Mint a föld, az égbolt és a napsugár. A Nap hat a Földre, de a Föld semmiképpen nem hat a Napra. A Nap hatása a Földre óriási, függünk tőle. Ugyanígy az énünk nem függ a testünktől, az elménktől, az érzékeinktől, de azok függenek az énünktől. Amíg az énünk érintetlen, az igazi énünk nem érez se fájdalmat, se örömet. Akkor érzünk fájdalmat, örömöt, amikor a testünkkel, az elménkkel, az érzékekkel azonosítjuk magunkat. Rendben van, hogy érzünk fájdalmat és örömöt, és itt jön elő a lílá megértése.
Az avatároknak a Földön való megnyilvánulása azért történik, hogy az eseményeket, a dolgokat rendbe rakják, példát mutassanak. 24 avatár van, közöttük van a fő 10, ezeket majd máskor megbeszéljük. Az avatárok példaképek. Ráma például egy avatár, egy példakép, ő az, amikor az embernek megvan az iránya, igazi apa, igazi fiú, minden szempontból. Majd Buddha, ő is egy inkarnáció, aki a nemártást jelképezi. Kalki, Siva utolsó inkarnációja az űr és a technológia korában, ebben a Káli júgában. Most a sötétség uralkodik sokszor, a sötétségen belül száz ember közül, akikkel találkozunk, körülbelül 1 ember, ha kedves hozzánk, akkor boldogok vagyunk, hogy végre valaki, aki kedves, támogató, szeretetteljes. Míg a Szatja júgában, ha egy undok emberrel találkoztunk volna, akkor meglepődünk, mert mindenki kedves, gondoskodik rólunk, ételt ad nekünk. Abban a korban, ha utaztak az emberek, akkor nem kellett aggódniuk, nem kellett bőröndöt, pénzt vinnünk magukkal. Bárhova is mentek, adtak mindent, amire szükségük volt, nem kellett a pénz. A Káli júgában pont fordítva van, itt akkor vagyunk boldogok, ha találkozunk egy jó emberrel. Ez a Káli júga igazi természete. A Káli júgában ezért minden ipari, a pénzzel kapcsolatos.
Ahogy mondta korábban Svamiji, hogy két ember beszélgetett, akik mindketten a világ fontos dolgaiért felelősek, és sok millió pénzről beszélgettek. Annyira pénzközpontúak, hogy fogalmuk sincs róla, hogy ez csupán átmeneti állapot. Például az Egyesült Királyság és Máyá játéka nagyon is élő ma. Legalább húsz ember akar miniszterelnök lenni, bár tudják, hogy a miniszterelnökség katasztrófa lehet számukra, mert nem tudják a problémát megoldani. De mind miniszterelnökök akarnak lenni. Lehet látni, hogy a vágyak – még ha katasztrófához is vezetnek – vezérlik az embereket. A vágy, hogy valamilyük legyen, annyira erős bennük, és ezek az emberek mind csak magukért dolgoznak, egyikük sem az országukért. Miniszterelnökök akarnak lenni, és miniszterelnökként nem tudják megoldani a problémát. Ez az irónia, hogy nem tudnak segíteni és mégis azok akarnak lenni. Ilyen a Máyá játéka. A Máyá korában élünk, a Káli júgában, és hihetetlen dolgok történnek.
Ahogy Kabír mondja: „Mosolyogsz rám, de tudom, hogy el akarsz pusztítani.” Kabír látja Máyát, aki becsap minket. Kabír mondja: „Tudom, hogy nagy csagni vagy.” Csagni, becsapás a vége, és mégis vágyakozunk utána. A vágyak nagyon élők, erősek, nem halnak meg. Örökké tartanak. Máyá az egész világon játszik. Az a két ember pénzről beszélgetett, és itt van Modi, aki elmegy a Himalájába Sivához kapcsolódni. Tudva azt, hogy van ember, aki a legfelsőbb energiához tud kapcsolódni és felhúzza a sáfrány színű csadráját, úgy tűnik, hogy misztikus ember, nem pedig India miniszterelnöke. A Máyá játéka.
Svamiji megfigyeli a világot, tudna a világban úgy élni, hogy mindent tesz, amit a világ kínál, de nem hagyja ezt. Van együttérzése az emberek iránt, tud nevetni az embereken és a világon is. Svamiji itt van, hogy megmentsen minket az óceánból. Ez történik. A Máyának nagyon sok aspektusa van, erről sokat lehetne még beszélni, de nem akar minket Svamiji lehangolni azzal, hogy a világot lerajzolja nekünk. Az egész világ jelenleg nagyon depresszív. De Modi példáját adta nekünk Svamiji. Megvan tehát a lehetőségünk nekünk is, hogy azt mondjuk: „Bármit teszek, azt átadom neked, odaadom neked, felajánlom neked. Irányítsál engem, vezessél engem és akkor követem az igazi utat.” Ezt kell az embernek követnie!
A másik kérdés, hogy mi is az az elme. Az elme a Máyá terméke. Ebben a világban a számunkra teremtődött az elme, szintén egy eszköz az igazi valónk és az énünk között. Az elme úgymond el is átkozhat minket, és ajándék is lehet számunkra, nagyon fontos, hogy legyen mediáció, közvetítés. Az elme ezt a szerepet tölti be, mediál, közvetít köztünk és az igazi énünk között. Amikor az elménket jól használjuk, helyesen, akkor felszabadulunk. Amikor az elme játékába belegabalyodunk, és nem látjuk az elmét igazi valójában, akkor a szenvedés állapotába kerülünk.