Pralaja
Újra együtt vagyunk, és újra együtt kontemplálunk a Föld megnyilvánulásain, és az életen. Az életnek és a történéseknek nagyon sok variációja van. A Földön, a világon nagyon sok esemény van, mindenféle helyzet, ami a Puránában le van írva, így például a pralaja, a világ összeomlása és újraindulása is. Nagyon sok pralaját már leírtak a Puránákban, és időnként történnek a Földön ilyenek. Kicsi pralaják egyfolytában történnek, hogy kiegyensúlyozzák a Földön az életet. Természetesen, amikor az ember a fájdalom és a szenvedés folyamatába belegabalyodott, akkor nagyon nehéz mindezt észrevennie. Ha az ember a fájdalomban van, akkor a fájdalomban van, ha szenvedést tapasztal, akkor semmi mást nem tud észrevenni. A szenvedés és a fájdalom közepette csak ezeket vesszük észre, semmi mást. De a fájdalom és szenvedés időszakosak, csupán egy szakasza az életünknek. Néha a kettőségben ez a jó hír, néha pedig ez a rossz, hogy az élet szakaszos. Néha nincs hír, néha sok hír van az életben, a kettősségben. A kettősség, a dualitás nagyon összetett.
A kettősség a testhez kötődik, a testtel van kapcsolatban, a test pedig az érzékekhez és érzelmekhez kapcsolódik. Van durva, keményebb kettősség, a mindennapi élet ténye. Az emberek többsége kettősségben él, abba születik, abban él, és abban is hal meg. Nagyon kevés az az ember, aki olyan szerencsés, hogy megtapasztalja a nem-kettősséget. Ők a dharma útján járók. Ők tudnak egy párhuzamos világban is élni, a dualitás és a nem dualitás világában is.
Nagyon érdekes kérdés merült fel: az együttérzés, avagy szánalom és megértés, valamint az érzéketlenség közti különbség. Hogyan viselkedünk ebben a két esetben? A Máyá világában, amikor érzünk, vagy fájdalmat tapasztalunk, hogyan tudunk reagálni, hogyan tudunk alkalmazkodni, igazodni a fájdalomhoz, az elménkhez? Legyünk együttérzőek, vagy pedig érzéketlenek legyünk? Mind a kettő nagyon fontos. Az együttérzés az emberi szinten kötelező, annak muszáj meglennie. Ha nincs együttérzés bennünk, akkor hogyan lehetnénk élőlények egyáltalán? A szívnek és az elmének az együttérzése – ez a kulcs. Enélkül akkor mi is lehetnénk? Olyanok lennénk, mint egy kőszikla, mint egy sivatag. Élettelenek lennénk. Az érzelmek kifejezése, az együttérzés kifejezése az életünk része. Az ember nem teheti meg, hogy nincsen benne együttérzés. A nevetés, a sírás, a gyászolás, a szomorkodás, a kontemplálás, a gondolkozás, az emlékezés, visszagondolás, nagyon hosszú a lista, ez mind része az együttérzésnek. Míg az érzéketlenség, a Gítában úgy mondják, a valóságnak az egy időben való érzése. Az együttérzés az a kettősség, az érzéketlenség – avagy verage, ahogy a Gítában használják –, pedig azt jelenti, hogy valaki tárgyilagos, hogy megérti a lényeget.
A szádhu megpróbálja megmenteni a skorpiót, amelyik a vízben haldoklik, mert megfulladna. A szádhu dolga, hogy neki meg kell mentenie a skorpiót, azt teszi, amit ő legjobban tud. A skorpió pedig folyton megmarja. Az élet valósága az élet valósága. A kettősség körülöttünk van mindenhol, ebben élünk, ettől nem lehet elmenekülni. Viszont, ki tudjuk fejleszteni a képességet, hogy elboldoguljunk benne. Nagyon fontos a tudás.
Egyik védikus versben ezért mondják, hogy menjünk el a tanult, felvilágosult mesterhez, keressük ott a tudást, ahol mi meg tudunk szabadulni. Menjünk egy olyan magas lényhez, aki a brahmanban van, ő meg tud minket menteni, megkapjuk az öröm tonikját tőle, és kivisz minket a szomorúságból. Ezért nagyon fontos.
Az öt erő, Síva öt ereje, az öt elem dolgozik és irányítja a világot, az életet. Már sokszor beszéltünk az öt elemről. Agni, az életet adó. Ezek az életet adók és az életet elvevők is. Ők a megújítók, az alkotók, teremtők, ők a restaurátorok, újraébresztők, újból építők. Meg kell érteni, félelem nélkül kell megérteni az elemeket. Nagyon sok pralaja történik a világon, mindig, egyfolytában. A személyes életünkben is történnek pralaják. Katasztrófák bármikor történhetnek személyes szinten. A saját életünkben eltűnhet mindaz, ami számunkra a legtöbbet számít.
A személyes életünkben például betegek vagyunk, és akkor hirtelen minden biztonságérzetünk eltűnik. Vagy elfut a társunk. A pozíciónk, a tulajdonaink eltűnnek. A testünk, ami erős volt, gyengévé, törékennyé válik. Az elménk valahogy mégsem tud úgy működni, mint korábban működött. Hirtelen elfelejtjük, hogyan is kell élni. Annyi ember szenved a demenciától. Ilyenek mindig történnek az életben, mert az élet ilyen. De ez nem az egyetlen élet. Az életnek az egyik aspektusa talán. De az életnek rengeteg aspektusa van, nem csak egy.
Kettősségben élünk, azért kettősségben lévő életünk van. Mindenhol kettősség fog zajlani, mindenhol van szenvedés, és boldogság is, fent meg lent. Amikor a nem dualitásban vagyunk, akkor megértjük, hogy miért történnek a dolgok. Amikor nem vagyunk a kettősségben, akkor megbékélünk, kibékülünk a sorsunkkal, objektívek tudunk lenni, jobban egyensúlyban tudunk lenni. Az együttérzéssel kezdtük. Annak meg kell lennie. Együttérzés nélkül az élet élettelenné, érzéketlenné válik.