Telecast 2017. február – 5. rész

Kérdés: Hogyan lehet valaki a Purna egészség menedzsment számára egy nemzetközi figura? Hogy tud ebben szerepet játszani?
Válasz: Azáltal, hogy úgy élünk. Az egészség menedzselése Svámiji módjára, hogy így élünk. Legyünk a példája annak, hogy ez a mi hasznunkra vált, hogy mi követtük ezt az egészségmenedzsmentet. S az emberek felteszik a kérdést, hogy te mit csinálsz? Akkor lehet azt mondani, hogy én ezt meg ezt csináltam, és te is meg tudod ezt tenni. A példamutatás által lehet segíteni, az embereket úgy lehet inspirálnunk. Ez nagyon fontos, hogy embereket inspirálni tudjunk. Ez a segítség. Adni nekik időt, forrásokat, hogy az emberek számára adjunk lehetőséget, hogy ők is felismerjék, hogy mit lehet tenniük. Nagyon sok anyagi forrásra van szükség, hogy az embereket felvilágosítsuk, hogy hogyan kellene élniük. Az emberek tudatlanok, fel kell őket világosítani. Ezért fontos, hogy inspiráljuk őket, hogy ők is használják a saját lehetőségeiket, hogy jobban el legyenek látva információkkal a világban.
Kérdés: Mi a véleménye Svámijinek az orvosi marihuánáról?
Válasz:A világon minden növénynek megvan a célja, és a jelentése. De ha mindenféle növényt csak úgy használunk, annak kára van. A marihuánának megvan a maga haszna, de az tamaszikus. Az ételeket három kategóriába soroljuk: tamasz, radzsasz, szattva. Mindegyiknek megvan a célja, az összes elemnek, de a szattvikusnak kell dominálnia. A marihuanának persze megvan a maga haszna, de az tamaszikus. Lehet használni marihuánát, az ember akkor jól érzi magát, de ez nem a szattvikus elem. Megvan a célja és a gyógyító ereje, de nagyon korlátozott a használati jelentősége, és nem lehet megoldás az összes problémánk számára. Nem akarunk marihuána-tudatosságot magunknak, sokkal inkább spirituális-tudatosságot akarunk. Persze tudja Svámiji, hogy sok ember marihuánát használ, és ők úgy gondolják, hogy spirituálisak. Hihetik, ha akarják, de a spirituális tudatosság belülről jön, a szívből és az elméből. Ezért fontos az embereket felvilágosítani, tanítani. Ahhoz pedig kellenek a források, az anyagi források is. Akinek megvannak az anyagi forrásai, azoknak mind nagyvonalúnak kellene lenniük, és nem szabadna meggondolniuk, hogy most adok, vagy nem adok pénzt valamire, hogy adományozok, vagy nem adományozok meg így meg úgy. Ki kéne jönniük ebből a „nem tudom, mit akarok csinálni” állapotból, és adományozzanak. A nagy cél érdekében adományozzanak. Nagyon nagy céljaink vannak. Miért nem tud valaki akkor adományozni, ha egyszer szeretne az ügyért tenni? Megvannak az álmaink az elképzeléseink a Béke-szentélyről, például megvan az egészségmenedzsment rendszerünk. Tehát megvannak a rendszereink, amikre a forrásokat gyűjtjük. A kérdés, hogy hogyan tudnánk segíteni, hát a válasz nagyon világos. Legyél aktív, éljél egészségesen, és adakozzatok, illetve forrásokat hozzatok létre magatok közt, hogy minél több munkát lehessen elvégezni. A tanítás terjesztése a cél. Nagyon fontos a tanítás terjesztése, hogy minél több emberhez eljusson, és minél több ember tudja, hogy mit kell tennie. Sajnos ebben a világban a terjesztés az forrásokat jelent. Ha el akarok menni Amerikába, tanítani egy táborba, az rengeteg pénzbe kerül. De mindenhol vannak források. Tudni kell, hogyan lehetünk kreatívabbak, aktívabbak, hogy az ügyet tudjuk propagálni. Nem csak hátra dőlni és pihenni „hogy hát nem baj, nem érdekes”. Az embernek kell, hogy legyen prioritása. Hogyha tudjuk, hogy a prioritás számunkra fontos, akkor fogunk is cselekedni érte. De ha passzívak vagyunk, és azt gondoljuk, hogy „á nem ez érdekes”, vagy azt, hogy „jó, nem baj”, akkor az nem is fog alakulni. Akkor mi sem fogunk belőle hasznot élvezni. Az embernek saját magára kell koncentrálnia, és persze nagyon jó segíteni egymásnak, de ez nem egy klub. A spiritualitás nem klub, hogy most bent vagyunk-e a klubban, vagy sem. A spiritualitás egy gyönyörű, folyamatos élmény, egy egyéni út, mindig gyönyörű élménnyel. S nem érdekes, hogy hány ember támogat minket, vagy nem támogat minket, hogy ki tart velünk, vagy ki nem tart velünk. Ha Svámiji így gondolkodna, akkor egy mérföldet sem menne, egy tapodtad sem menne sehova. De Svámiji nem így gondolkodik. Ez egy folytonos út.

Kérdés: Az ember érzi, vagy nem érzi az istenségnek a jelenlétét?
Válasz: Tehát az istenségről, mint szoborról, vagy műalkotásról van szó. A lényeg az, hogy érzi-e a például Hanumán jelenlétét. Hanumán nem egy szobor, hanem egy élő istenség, élő megnyilvánulás, ahogy például Ganésa is. Svámiji nem gondolja, hogy a szobor csak egy szobor, hanem az egy istenség. Persze nagyon szép szimbólumok a szobrok, de ők igenis élő megnyilvánulások az életünkben. Ha Hanumánra, Krishnára, Ganésára, Náradára, Mírára gondolunk, akkor az összes sejtünk fel fog töltődni csak azáltal, hogy gondolunk rájuk, megemlékezünk róluk. Ezért vannak az ilyen telecastok is például, hogy emlékeztessük magunkat. Ezért vannak a szemináriumok, amiket a táborokban tartunk, akárhol is vannak, Európában, Indiában, vagy Amerikában, bárhol a világon. Ezek a tanítások folyamatosan történnek.

Tehát ez a Sivaratri időszaka, térjünk vissza a legelejére. Svámiji mindenkinek Siva shaktit kíván, és Svamiji is velünk van. Minden akadályunk, az összes bajunk, akadályunk olyan, mint egy méreg, s amikor van egy Siva, akkor nem kell aggódni. Siva az életünkben megissza a mérget. Ne aggódjunk az akadályok miatt, csak adjuk a mérget Sivának, s ő a méregről majd gondoskodik, mi pedig az amritáról, az a mi dolgunk. A gyönyörű élmények nektárja, az amrita.

OM SHANTI SHANTI SHANTI