Siva shakti
Van egy történet, amiben egy démon odament Sivához, hogy a kedvébe járjon. Siva örült és jutalmat ígért. Meg is adta a jutalmat univerzális jelleggel, a démon pedig, miután démon volt, azt gondolta, hogy ezzel a hatalommal ő legyőzi Sivát. A mesterből rabszolga lesz, és a tanítványból mester. A mestertől kapott hatalommal elkezdett élni, használni, és szerette volna Sivát kontrollálni. De a mester mindig mester, és végül is a démonikus erőket a megfelelő helyre tette, ahova a démon tartozik. A világban mindig ez történik: árulás. Az elvek elárulása, emberek, család, barát elárulása, vagy az emberek az istenit árulják el. Ez egy démonikus erő. De elég erősek vagyunk, hogy bármilyen kihívásnak ellenálljunk. Olyanok vagyunk, mint egy nagyon erős hegy, minden viharnak ellenállunk.
Miénk a lehetőség, hogy egy ilyen kihívásnak ellenálljunk. Ezek mind gyakorlatok. Persze nagyon könnyű a pusztulás, a hanyatlás. Ehhez nem kell sok erőfeszítést tenni. Csak próbáljuk meg a házunkat, a lakásunkat elhanyagolni, mondjuk fél évre, és félév után újból bemenni oda. Látni fogjuk, hogy a hanyatlás, a romlás, az egy természetes folyamat. Csak hagyjuk az autónkat ott valahol fél évre, és amikor visszajövünk, megláthatjuk mi történt vele. Hanyagoljuk el a testünket, ami azt jelenti, hogy nem gondoskodunk róla, hogy rosszul használjuk. Ami azt jelenti, hogy a testünknek a legalacsonyabb vágyaira hallgatunk, például addig alszunk, ameddig csak akarunk, azt eszünk, amit akarunk, tamaszikus életformát folytatunk, és hamarosan ráébredünk, hogy beteggé váltunk. A testünk megbetegszik. Az elhanyagolás, a figyelmen kívül hagyás a módja, a természetes módja, hogy romlás következik. Ehhez nem kell semmi erőfeszítést tenni. Ahogy a víznek az a természete, hogy lefele folyik, úgy az elmének az, hogy a negatív erők elviszik. Ha ezt megengedjük az elménknek, akkor az elménk mindig a negativitást fogja választani: negatív gondolatokat, ötleteket, eseményeket. Az elme előtt futnak a vadlovak, az öt érzékszervünk. Az elme irányítja a vadlovakat, és az elmét az árokba viszi. Ébernek kell lennünk, hogy ez ne történjen meg.
A vivéka a szellemi gyakorlatokkal tud segíteni. A szellemi gyakorlatok mindig erőfeszítést igényelnek. De eljön az idő, amikor a szellemi gyakorlatok szahadzsávaszthává működnek (szó szerinti fordításban: természetesen, eredeti állapotban), azaz spontán, ösztönösen, erőfeszítés nélkül. Ennek a szellemi, vagy elmeállapotnak az ideje el fog jönni. Ha az ember ezt egyszer elérte, akkor minden tette a növekedés fele fog irányulni, a teljesség fele fog irányulni. De addig az elme lehet negatív is, annyira negatív, hogy a testben lévő mérget köpüljük ki, és kevergetjük. És mit tud velünk tenni ez a méreg? A szomorúság, a zavarodottság, valaminek az elvesztése, vagy az érzés, hogy el vagyunk veszve, ez mind méreg. A saját energiánk, a saját forrásaink elpazarlása is méreg. A depresszió, a düh, a letargia szintén méreg. Nem tudunk gondolkodni, nem tudunk egyensúlyban lenni, ez is méreg, ahogy az is, ha nem tudjuk fegyelmezni elménket és testünket. Nagyon sok méreg van. Van egy vers, aminek az a címe: Szomorúság. Példa arra, hogy mi a méreg. A vers erről szól:
Elveszettnek érzem magamat, és zavartnak érzem magamat.
Várakozok és elpazarolok dolgokat.
A depresszióval pazarlom az akaratomat.
Ó uram, te nem akarod, hogy én növekedjek, azt akarod, hogy örökké csak alattad legyek.
A te erőd engem bezár.
Milyen örömet okoz ez neked, hogy boldogabb vagyok, mint te?
És mégis valahogy csapdában tartasz.
Szeretnék tiszta irányítást, útmutatást kapni.
Az elmém mégis zavarodott, mintha el lennék veszve.
Ez a vers tükrözi a mérget, azt, hogy mi a méreg. A test és az elme félelme a méreg.
Szatjam Sivam Szundaram (szó szerinti fordításban: Igazságos és csodálatos Siva), így határozzuk meg az istenséget. Az egyik definíciója az istenségnek, hogy az igazság, ami gyönyörű, ami jó. Tehát, ha az ember az úrral, a mesterrel van kapcsolatban, akkor hogyan lehet ott bármilyen negativitás? Ahol az elme az istenséget sötétségben tudja lefesteni, ez a félelem mérge. Az elme a méreg fogságában van, és ez az elme azt érzi, hogy a mester, az isten az, aki őt csapdába ejtette. Ez az elmének a sötétsége. Ez egy példa arra, hogy az elme, hogyan tud sötétben lenni. Amikor az elme sötét, és méreggel teli, akkor hogyan láthatná a fényt? Csak a sötétséget látja. A sötétség mindenhol ott van, tehát nem lehetetlen, hogy ezt a mérget Sívának föl kell ajánlani.
A démonok, az istenségek ezért jöttek össze, és mindannyian szerették volna az amritát, a nektárt egymással megosztani. Az áldás, a halhatatlanság, a boldogság, a megvilágosodás nektárján osztozni. Mindenki többet és többet akart az amritából, és senki nem akarta a mérget. Így eldöntötték, hogy megkérik Sívát, s neki felajánlják a mérget. Siva meg annyira örült, hogy elfogadta. Végül is Siva a legvégső, a végső megváltás, az emberiség megváltója. Csak mosolygott, s mondta: Rendben van, ti nem vagytok képesek, és hozzám jöttetek segítségért, ezért magamhoz veszem a mérget.
Siva baktává kell válnunk, Siva shaktivá, Siva-féle tudatossággá, Siva-féle lénnyé kell válni, hogy elengedjük a mérget. Siva legalább meg tudja tartani a mérget, senki más nem tudja megemészteni. De ha Siva-féle teremtmények vagyunk, Siva shaktink van, akkor a méreg már nem méreg többé, akkor a szeretetnek a mámora, a nagymester iránti odaadásnak a mámora. A Siva-elv el tudja égetni a méreg hatását. Tehát szereteten és széván keresztül minden lehetséges, hogy az ember elégessen valamit.